3:58-at mutatott az órám, amikor beestem a lüneni Heinz Hilpert Theater épületébe. Bűbájos néni az információs pultnál, akihez az első kérdésem csak ennyi volt: – Kérem szépen, kutya bejöhet ide? – Mekkora? – kérdi a néni. – Kicsi. Méreget a néni, néz rám, majd hirtelen ovációba fakad: Á, Te vagy az Ilona a kiskutyával és a madárral a fotón! A fesztivál több részből állt. Először egy úgynevezett „meet and greet” állófogadáson megismertük egymást, és útbaigazítást kaptunk a díjátadón való teendőinkről. Majd ezt követte a ceremónia a színházteremben. Rengetegen voltunk, több száz ember Európa különböző országaiból, természetfotósok, vendégek, sajtó és némi ráhatás után a főszervező és a tulajdonos engedélyével, Arthur, a kutyám is részt vehetett a gálán. 7. kategória: Ember és Természet. Először levetítették a magasra értékelt fotókat, aztán pici csend, várakozás, és ott volt a 2014. nyarán készített fotóm a kivetítőn, ahol a fiókáit védő hattyútól igyekeztem kutyámat védeni a Balatonban. Hatalmas nevetés a közönségtől, amit természetesnek vettem, hiszen a korábban levetített művészi fotográfiákhoz képest ez beszédesebb volt. Majd nagy taps, amikor kutyával jelentem meg a színpadon. És innentől övé lett a főszerep….. never ever was a dog on this stage – mondta a konferanszié. Bár, elmeséltem, hogy […] Read More
Egy évvel korábban Édesanyámmal mentem el a VM díjátadó ünnepségére. Nagy csodálattál néztem, hogy milyen sok jó fotós, és mennyi rendkívüli szép felvétel. Majd Anya csak ennyi mondott: – Akár a te képeid is lóghatnának itt… – Tényleg? A barátaim az élő tanuk, hogy semmi mást nem szerettem volna, csak hogy egyetlen képem legyen a falon. Csak, hogy Anyukám büszke lehessen rám. Ehhez képest még az évkönyv borítójának helyét is megkapta a rókás felvételem, és közel egy tucat fotóm került a kiállítás falára. Read More
Békaszerelem? Széllel festett pipacsok? Őrjöngő hattyú? Igen, az én képeim. Mint egy család, lassan olyanok vagyunk. Olyanok ezek a képek, mintha a gyerekeim lennének. Saját alkotások, részletek az életemből. Örülök, hogy megoszthattam veletek, és mind díjat nyertek az Év Természetfotósa pályázaton 2015-ben. Az eseményről az Index tudósított: http://index.hu/nagykep/2015/11/03/canon_az_ev_termeszetfotosa_2015/ Read More
Az a megtiszteltetés ért, hogy fotós pályám igencsak kezdetén díjat vehettem át egy nemzetközi versenyen a TransNatura szervezésében Sepsiszentgyörgyön. Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója beszéde után került sor a díjátadóra, majd Máté Bence hiányában – aki az első helyezett lett – rám maradt a feladat, hogy interjút adjak a kolozsvári tévének. Mindenkinek kívánom, hogy pályája elején legyen akár csak egyetlen ilyen fantasztikus napja, mert az a vendégszeretet, bizalom, tisztelet, amit az erdélyi csapattól és barátaimtól ott kaptam, nagyot lendített a tudaton, hogy fotóznom kell, hogy érdemes alkotni. Cserébe írtam egy cikket, ami a TransNatura 2014-15-ös évkönyvében jelent meg. „Természetfotósnak lenni nem más, mint legális őrültség Mindenek előtt köszönet tehetséges fotós barátaimnak, akik minduntalan mondták, hogy hangulatos fotóim vannak, tessék velük pályázni. Legnagyobb köszönet pedig a Vadon Egyesületnek, aki idén második alkalommal is természetfotó pályázatot hirdetett. Így kerültem Sepsiszentgyörgyre, a TransNatura Nemzetközi Természetfotó pályázat díjátadójára, ahol a Kimerülésig c. szerelmeskedő békáim 3. helyezést értek el. A békák mellett kiállításra került Érzékeny szálakon c. pipacsokat ábrázoló fotóm és természetesen Arhur kutyám is, aki megmenekült a hattyútámadás elől az Elemi Ösztön c. felvételen. Mégis amire a legbüszkébb vagyok, hogy az egyetlen nő természetfotós voltam, rajtam kívül […] Read More
Az élet egy drótháló, amiben nem mindegy, hogy te rángatod a szálakat – akár a sajátodét is- , vagy téged rángatnak. Ennek szellemében 12 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy kiszállok a mókuskerékből, ha nem is örökre, de egy időre mindenképpen, és egészen gyorsan világgá mentem. Nem, nem olyan bonyolult, mint ahogyan hangzik. Sőt! Rém egyszerű. Egy döntés, ami magában foglalja, hogy elég volt a biztonságból, elég volt a kockából, a korlátokból és minden civilizált baromságból, ahol helytelen preferencia rendszerek sokasága miatt előbb-utóbb a bezárt lélek sikításra kárhoztat. Még csak 29 éves voltam. Céget vezettem, komoly ügyekkel foglalkoztam, és soha egy perc időm nem jutott sem barátokra, sem párkapcsolatra, sem családra. Csak a szorgos munka. Aztán egy szép napon ültem a fotelomban, és belém hasított a gondolat, hogy a világ így egy cseppet sem kerek. Hiszen mit ér a siker, ha nincs kivel megosztani, pláne, ha nincs idő gyümölcsét élvezni? Így egy takaros aratás után sátrat bontottam, és elkezdtem élni az életet. 8 fantasztikus év közel 60 országban. Hátizsákkal a hátamon csavarogtam a világban. Hol magamban, hol csapatba verődve, együtt többen a világ különböző pontjairól, vagy egy-egy igaz jó baráttal. Ezeket az élményeimet szeretném ebben a blogban […] Read More
