Üzlet és műhely
Budapest XVIII. Üllői út 678.
Nyitvatartás: H-P: 9-17, Sz: 9-13
Igény esetén más időpontban is!

+36-70 330 3975
szaboilona@szaboilona.com

Fókuszban a Természet

június 20, 2018 Szabó Ilona Hirek 4368 comments

Fókuszban a Természet

 

A Turista Magazin hazai természetfotósokat bemutató sorozatában néhány kiváló férfi kollégám után ezúttal női természetfotós került bemutatkozásra, személyemben.

 

A cikket itt olvashatjátok:

 

 

Kalandozás Szabó Ilona titokzatos világában

 

A fővárosban marketingesként dolgozó, húszas éveiben már szép karriert felépítő hölgy 29 évesen számolta fel addigi életét, és hátizsákos turistaként a világ több tucat országát fedezte fel, őrültségnek tűnő helyzetek sokaságát bevállalva. Egy sziklafalon lógva döntötte el: megtanul profi módon fényképezni. Hiszen aki sokat megy, sokat is lát, előbb-utóbb szeretne a táj részévé válni, a látványt átérezni, majd másoknak átadni.

 

 

 

Képei nemcsak remek természetfotók, szép beállítások, jól elkapott pillanatok, hanem hangulatok. Kőkemény fotóművészet, annak is egy igen vadregényes tája, egy felfedezhetetlenül hatalmas kontinens, Ilona lelke az. Az öntörvényű, vagány utazó birodalma legszebb vidékei tárulnak fel előttünk is, amikor egy szép napot tölthettünk el az egyébként különösen közvetlen természetfotós hölgy társaságában.

Mórahalom mellé utaztunk, a Csodarétre, ahol mocsári kardvirágok virágzásában gyönyörködhettünk. Ezt követően Ilona másik kedvenc magyarországi fotósterepére, a Fehér-tó vadvilágába vezetett utunk.

Természetfotósunkkal munkahelyén, a budapesti családi manufaktúrában találkozutunk, ahol olyan üvegtárgyak készülnek, amelyek ugyancsak a  természetszeretetről árulkodnak. Kicsi üvegállatkák: rókák, irizáló szárnyú szitakötők és színes madarak, Tiffany lámpák, ötletes dísztárgyak, sőt üveglapok közé laminált díjnyertes fotókat és vászonképeket is láthatunk a galériában.

A természet motívációja

„Számomra a természetfotózás csupán egy szegmens, maga a természet életem mozgatórugója. Hálás vagyok a tájnak, amikor olyan pillanatokat élhetek át, amelyek mélyen a retinámba égnek. Közben millió gondolat ébred fel bennem, vágyak és ötletek, amelyek alkotásra késztetnek. Így készül akár egy természetfotó, akár egy üvegvirág, vagy egy írás az élményeimről, kalandjaimról. Egyetlen dolog a lényeg: hogy egy csipetnyi érzelem, ezáltal én magam benne lehessek.”

 

 

Egy négylábú GPS segít a terepen

 

Időközben feltűnik Arthur is, az alaposan kigyúrt túraeb, Ilona elválaszthatatlan társa. Simogatás közben megtapogatom a csöppnyi Yorkshire terrier lábait. Komoly izomkötegeket érztem. Nem véletlenül. Az ölebnek kitenyésztett kutyafajta e nagyszerű példánya megmászta már Európa sokezres csúcsait, ott van a vízen az órákon át tartó természetfotózáson már hajnalban, és Ilona saját bevallása szerint Arthur egy négylábon járó GPS is neki, mert mindig visszatalál a kiindulási pontra, követve saját szagnyomaikat, akár éjszaka is.

 

 

 

Mire útnak indulunk, már sokmindent átbeszéltünk, de a fél országot átszelő út csak egy pillanatnak tűnt a történetekből ki nem fogyó kalandor társaságában. Vannak rémisztő sztorik, amikor majdnem ottmaradt, mesebeli történetek állatokról, helyzetekről, sőt megtudhatjuk, hogy egy női természetfotós számára mik okoznak bonyodalmakat a terepen. Például nem könnyű a néha 25kg-ot is meghaladó fotósfelszerelés cipelése, pláne havas, hegyi körülmények között. Néha egy-egy ruhadarab beszerzése is nehézkes, mellcsizmát 38-as cipőmérettel igen ritkán gyártanak. De talán a legnehezebb a biztonságos alvóhely kiválasztása, ugyanis Ilona előszeretettel tölti az éjszakákat a szabad ég alatt.

„A Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő egyik tó közelében éjszakáztam. Éjfél magasságában  egyetlen dologra nem számítottam, hogy valaki lefekvés előtti egyszemélyes tevékenységem közben a bokorban rám világít. Felsikítottam. Hamar kiderült, hogy a helyi természetőr volt az, aki hosszas elnézések után, rémületem enyhítésére felajánlotta, hogy másnap menjek el vele vörösgémeket gyűrűzni és fotózni. Ettől már csak az volt rémisztőbb, amikor az Amazonos vidékén az esőerdőben két fa közé függesztett ágyamban egy fegyveres muksi lepett meg, de hamar rájött, hogy ártalmatlan vagyok. „

Ilona fotózási szokására inkább jellemző az utazás, területek felfedezése, megismerése, és ha valami megragadja, ott sátrat ver. Ha szükséges napokig, sőt hetekig is egy helyen marad. Elmondása szerint idő kell, amíg kiismeri az adott területet, a lencsevégre kerülendő témáját, hogy összhangba kerüljön vele, annak érdekében, hogy a legbeszédesebb módon mutathassa be azt. Az időjárás pedig nagy úr, sokszor húzza keresztül egy természetfotós számításait, ami további türelmes várakozásra késztet. Sokszor egy-egy kép elkészítése napokat, heteket is igénybe vehet.

 

 

A természetfotós filozófiája

 

“Az igaz szeretethez egy tájat is meg kell ismerni, ugyanúgy, mint egy embert. Ahhoz, hogy feledhetetlen pillanatokat töltsünk együtt, tudni kell, honnan közelítsem meg. Mikor mehetek hozzá közel, és mikor jobb csak a távolból szemlélni. Vagy éppen onnan sem, hanem magára kell hagyni. Fel kell ismerni, hogy lehet-e játszani Isten hatalmas játszóterén, vagy okosabb meghúzni magamat, és csendben várni. Kivárni, hogy a természet úgy döntsön, kedve van a társaságomhoz.”

 

 

Időközben megérkezünk. Lekerülnek a kamerák, keressük az interjúhoz megfelelő helyszínt. Ilona persze azonnal kényelembe helyezi magát. Otthon van. Igazán otthon. Hason fekve fotózza a kardvirágokat, meg a felhőket. Büszke vagyok arra, hogy ez a képe a társaságunkban készült, láttuk őt alkotás közben.

 

 

Vágtattunk tovább a Fehér-tóra, ahol Bakacsi Gábor, a helyi természetvédelmi őr vigyáz az élővilágra. A közelgő vihar óvatosságra intett minket. A levegő körülöttünk feltöltődött elektromossággal, a villámok egyre közelebb csapkodtak, de náluk is gyorsabban csattant a redőny és a zár Ilona kamerájában. Iszonyú gyorsan változott a táj körülöttünk, miközben Ilona egyre sebesebben futkosva, földöntúli lelkesedéssel felvértezve kereste az újabb és újabb beállításokat, míg a megérkező sűrű jégverés be nem zavart minket az autókba.

 

Ilona a természetfotózásról

 

“A minap beszélgettem egy fotós cimborámmal, aki mondta, hogy a fotózás önző dolog, egyedül csinálja az ember, egyedül alkot, egyedül van. Ebben van némi igazság, de vitába szálltam vele: amikor kimegyek, mindig az első gondolatom, hogy de kár, hogy Anyukám nem láthatja. Milyen jó lenne, ha az a sok ember, akit szeretek, is részesei lehetne annak, amit én érzek. De nyilvánvaló, hogy a társadalmunk nagy részének nem adatik meg, hogy olyan életformában éljen, mint egy természetfotós. Mindazonáltal, ha mindenki kint lenne, akkor ki sütné a kenyeret, és hordaná szét a postai küldeményeket?

Így, amikor alkotok, akkor úgy alkotok, hogy az érzés, miszerint mindjárt szétdurranok örömömben a látványtól, az is mind benne legyen a képben. Nekik. Amióta pedig értékesítem a képeimet, már látom magam előtt a fotózáskor, hogy a gyerekek majd mennyire fognak örülni a süninek, a mókusnak…. szóval szerintem nem önző dolog a fotózás. “

 

 

Amint a jégeső kifulladt, már kerestük a helyet a lessátor felállításához. Bár a délutáni időpont nem a legszerencsésebb a madarak megfigyeléséhez, fotózásához, azért néhány kanalasgém, kócsag és számos ritkán látott vízimadár repült el felettünk. Gábor mindről megmondja, melyik fajhoz tartozik, mekkora populáció él itt belőlük.

Ilona a legtöbb hazai “rangert” ismeri, sőt mondhatjuk bátran, tiszteli és szereti őket, sok jó barátja, cimborája van a vadvilágot legjobban ismerő szakemberek között. Pedig sokan közülük először furcsán néztek a terepre megérkező szőke nőre, aki egy ölebbel együtt szállt ki az autóból.

Történt néhány éve, hogy a nap végén Ilona a helyszínen eszkábált tutajra rakta csendes és jól nevelt kutyáját, majd mellcsizmában belábalt a tóba. Kerek egy négyzetméteren töltötte az éjszakát a tó közepén felállított fatákolmányon, hogy pirkadat előtt a kívánt helyről exponálhasson. Ekkor már a természetvédelmi őr tudta, hogy nem egy finomkodó, műkedvelő csajszival dolgozik együtt, hanem egy vérbeli természetfotóssal.

 

 

A siker titka

 

Szeretnék alkotásaimmal mosolyt csalni arcokra. Titkos vágyam minél több embert meggyőzni, hogy ne a félelmeik legyenek irányadóak, és ne őrlődjenek állandó elvárások alatt. A-ból B-be pedig a lehető legegyszerűbb utat kell választani, és ehhez aztán semmi más nem szükséges, csak elhatározás és tettek. Egyszerűen előre! Mert az én sikerem annyit ér, amennyit mások ki tudnak venni belőle.

 

 

Remek nap volt. Azóta minden új posztot elolvasok Szabó Ilona közösségi oldalán. Megjelenik egy újabb ütős természetfotó, és hozzá pár nagyon eltalált gondolat az életről, gondjainkról, lehetőségeinkről. Sok-sok mély mese. Ilona persze kinevet, amikor Hamvas Béla reinkarnációjának titulálom, de tényleg a 20. század nagyszerű gondolkodója tudott ilyen lélekbevágó felismeréseket kiválóan megfogalmazni, mint ő. Ráadásul remek stílusérzékkel, izgalmasan adja elő az amúgy sem unalmas helyzeteket, történéseket. Kiváló szerző. Remélem, hamarosan olvashatjuk alpesi kalandjait, a távoli országokban megélt csodákat, a többnapos túrák és eltévedések tengernyi sok históriáját könyv formában is.

 

 

Rövid, de annál izgalmasabb karriertörténet

 

 

Szabó Ilona akkor vált természetfotósként ismertté, amikor a „Széllel festett” pipacsos képét publikálta, és nagyon sok pozitív kritikát kapott ez az alkotás. Ugyanez a felvétel 2015 novemberében díjazott lett az Év Természetfotósa pályázaton.

 

 

Később a rangos német pályázaton, a GDT-n (Gesellschaft Deutscher Tierfotografen) díjat kapott az Elemi öszötn című nagyszerű felvétele, amelyen Ilona a Balatonban védi kiskutyáját a támadó hattyútól. Ezt a felvételt saját maga készítette önkioldóval, késleltetett exponálással. Az Év Természetfotósa pályázaton, a Varázslatos Magyarország és a TransNatura pályázatán is díjat nyert ezzel a nagyszerűen elkapott pillanattal.

 

 

A természetfotós hölgy nem egy vázakat és optikákat gyűjtő, cserélgető típus. Egy Canon 6D vázzal rendelkezik, szeret nagylátószöggel fotózni, ehhez egy Canon 16-35-öst használ. Természetesen teleobjektíve is van, egy fényerős Canon 70-200 és egy fix 300-as.

 

 

 

Legkedvesebb témája a köd, különösen hegyvidéki környezetben, amikor sejtelmesen ki-kibukkan egy szikla vagy egy csúcs a homálylepel alól. Másik kedvence a virágos rétek ábrázolása és a fák. Elmondása szerint azonban mindenevő, csak hangulata legyen a képnek.

 

 

Magyarországon legszívesebben a Kiskunsági Nemzeti Parkban fotózik, de a Bükkben is gyakran felkeresi a Három-kő környékét, és az Őrségben is rendszeresen exponálgat. Sokat jár az Alpokba fényképezni, a Matterhorn nagy szerelmese. Szeret hosszú záridővel dolgozni, hogy minél több benne legyen a képben. Szereti a színeket, legfőképpen a rózsaszínt.

 

A felhők felett címet viselő kollekcióját nagyon szereti, mert ezekért a képekért sokat dolgozott, és sikeresen ábrázolta velük a „minden és semmi összefonódását” a hegyekben.

 

About the Author

Sorry, the comment form is closed at this time.