Üzlet és műhely
Budapest XVIII. Üllői út 678.
Nyitvatartás: H-P: 9-17, Sz: 9-13
Igény esetén más időpontban is!

+36-70 330 3975
szaboilona@szaboilona.com

Reggel felriadok, azonnal megfordulok az ágyban, keresem Viktort, de ő még mindig sehol. Bár nem vagyok aggódós típus, ezért is utálom, hogyha miattam aggódnak szeretteim, ha csak néhány órára eltűnök a világból. De azt hiszem, most valóban van miért nyugtalankodni, hiszen 12 órával ezelőtt láttam őt legutóbb. Mi történhetett? Kezdek félni a legrosszabbtól.  Mi van, ha tényleg baja esett? Úgy, ahogyan gondoltam, úszás közben megfulladt. Mostmár biztos vagyok benne, hogy megfulladt. Mivel a feltételezésem az, hogy levetkőzött, csobbant a vízben, és akkor történhetett  a baj, ezért úgy döntök, hogy elfutok 1,5 órányi távolságra, ebbe már bele kell, hogy essen, az a szakasz, ahol találkoztunk, még akkor is, ha ő tovább is futott, és ha valahol ott találom a parton a ruháit, akkor beigazolódik, hogy éjjel meghalt. Nyilván eszembe jutott az is, hogy csupán csak eltévedt, és nem találta meg a kiskunyhónkhoz vezető feljárót, de már 2 órája világos van, kvázi, ha az egész kisvárost bejárta az éj elmúltával, már akkor is régen itthon kéne lennie. Itt nagy a baj – mostmár tudom. Veszem a cipőm, hogy megkeressem a ruháit. Közben azon gondolkodom, hogyha megtalálom a holmiját, akkor először szólok a rendőrségnek, aztán felhívom az anyukáját. És mit mondok majd neki? […] Read More
Az Év Természetfotósa versenyen fekete fehér kategóriában 3. helyezést kapott a Nyugalom szigetén c. szarvasbikát ábrázoló fotóm. Persze, persze… örültem. De az igazi meglepetést Édesanyám szerezte.   –  Ha felmész a színpadra, fogsz kapni egy különdíjat. – mondja Anyukám, amikor szólítanak. –  De ott bontsd ki! –  Anya, a színpadon nem szokás megnézni, hogy mit kaptunk – vetem oda gyorsan. –  Nem érdekel! Ott bontsd ki!   Átveszem az oklevelet, határozott kézfogás, és valóban kapok egy zacskót, amiben egy plüss doboz található. Felemelem a tetejét, és életem legnagyobb meglepetését veszem ki belőle: egy üvegből készült éppen ugyanolyan szarvasbika, mint amilyet én fotóztam Gemencen és nyertem most vele.           Az átadóról készült video itt tekinthető meg:     Read More
Gare Routiere, azaz a buszpályaudvar felettébb lenyűgöző látványt nyújt, mert busz sehol egy darab sem. Van helyette viszont tucatnyi tragacs és még több bozót-taxi és még annál is több korhadt, üres olajos hordón ücsörgő, vagy azon doboló fekete egyén, akiket a szállingózó por néha betakar, így legalább kussban maradnak.   Hamarosan kezdetét veszi a hogyan nézzük teljesen hülyének a fehér embert viteldíj tekintetében, és az én alkudozásom, ahogyan a két véglet igyekszik közelíteni egymáshoz. Megkérdezem az egyik fószert, hogy mennyiért visz el minket Ziguinchor-ba, ami körülbelül 500 km-re fekszik délre Dakartól. 150 eurót mond, amiből huza-vona után is csak 30 eurot enged. Sebaj, ott terem egy másik sofőr, ő már elvisz 100-ért is. Aztán hirtelen egészen sokan lesznek körülöttünk, és már akad egy szimpatikus fiatal srác, aki elvinne 70-ért is. Jó lesz, fiúk – gondolom magamban, még néhány perc, és akad itt jó ajánlat. De a feketék mások az alku során, mint azt korábban az araboknál megszoktam. Az arabok összedolgoznak, egymás között megbeszélik, hogy rendben Te elviszed az útjára, de nekem jár ennyi-annyi, és az én unokatestvérem éttermében esznek… szóval valóban üzletelnek, majd megegyeznek. A feketék viszont néhány percen belül egymásnak esnek. Nem értem, hogy mi zajlik, de mintha a […] Read More
  Párizsi átszállással folytatjuk utunkat Dakarba. A repülőtéri szitu várakozásaimat egészen felülmúlja, hiszen csak 4 órát kell várni az útlevél ellenőrzésre. Így van idő hozzászokni az érzéshez, miszerint bármerre nézek, mindenhonnan csak csodálkozó, a miénknél kissé sötétebb arcszínű emberek tekintete vesz körbe. Ijesztő-e? Nem, egy cseppet sem. Mintha Tamás bátya kunyhójának történetébe csöppentünk volna bele. Érdekes. Van ezekben az emberekben valami eredeti, valami ősi, ami megfoghatatlan, de felettébb magával ragadó. Létük egyszerűséget sugall a maga jó értelmében. Sugárzik belőlük a nyugalom, a letisztult hétköznapi lét. Nem zizeg a levegő, mert senki nem idegeskedik, nem kapkod és nem siet. Néha összeakad a tekintetünk, egymásra mosolygunk, mintha a fénylő szempárokon keresztül Afrika fogadna és szívélyesen üdvözölne bennünket. Meleg van, így este is közel 30 fok. Babacar – így hívják a taxisofőrt, akit Andor szervezett nekünk – lelkesen vár a kijáratnál kezében egy hatalmas táblával: MrSAbo. Bár még nem érzem magamat egy csuda tökös krapeknak, valószínűleg ez mégis én lehetek, így üdvözöljük egymást. Végre megérkeztünk. Babacar vicces, segítőkész és roppant udvarias. Persze kedvességéhez hosszan tartó bizodalmat nem fűzök, mert a taxisofőrök a világ végén is megérik a pénzüket. Hamar a szállásunkon leszünk, amikor kinyögi, hogy dupla annyi viteldíjat szeretne kapni, mert éjszaka a […] Read More
Jót beszélgettünk 🙂 Kissé nehéz volt több évtized történeteit bezsúfolni kettő órába, de Silvius B. Dabis mindent megold 🙂 1,5 című műsorban voltam vendég, ahol kitárgyaltuk a gyerekkorom élményeitől kezdve a csavargásaimon át egészen a természetfotózásig a fél életemet. A riport itt hallgatható meg: https://www.podomatic.com/podcasts/silvius182/episodes/2017-08-01T13_17_22-07_00 Read More
A nagy óriásról készített éjszakai felvételem a hónap asztrofotója lett a National Geographic-ban. Matterhorn – ahogyan én látom Szerelem első látásra, de az igaz szeretethez egy hegyet is meg kell ismerni, ugyanúgy, mint egy embert. Ahhoz, hogy feledhetetlen pillanatokat éljek meg, tudni kell, honnan közelítsem meg. Mikor mehetek hozzá közel, és mikor jobb csak a távolból szemlélni vagy éppen onnan sem, hanem magára kell hagyni. Fel kell ismerni, hogy lehet-e játszani Isten hatalmas játszóterén, szabadon rohanni fel a magasba, vagy okosabb meghúzni magamat és csendben várni. Kivárni, hogy a hegy úgy döntsön, kedve van a társaságomhoz. Van egy hatalmas különbség kettőnk között: én egy apró porszem vagyok a térben, a hegy pedig az a hatalmas erő, aki eldöntheti, hogy közel enged-e magához vagy egy óvatlan pillanatban kegyetlenül eltűntet a Föld felszínéről. Örökre. De nem reménytelen a barátság. Sok időt, türelmet, tudást és legfőképpen alázatot kíván. Nagy művészet hallani a táj szavát. Ehhez lélek kell. Szeretet és alázat.   A National Geographic májusi számban megjelent cikk itt olvasható: http://www.ng.hu/Fold/2017/05/31/2017.-aprilis-asztrofotoja-A-Matterhorn-csillagives-arca Read More
  2017 februárjában sikerült eljutnom kedves kisbarátommal és a fényképezőmmel a Dolomitok egyik legimpozánsabb helyszínére, a Három Nővérekhez, ahol elkészíthettem első hegyi asztrotájfotómat.     Turista Magazin-ban megjelent cikk a fotós túrámról: http://www.turistamagazin.hu/teli-drei-zinnen-kaland-egyedul-egy-kiskutyaval.html Read More

Water Summit 2016

augusztus 03, 2017 Szabó Ilona Hirek 0 comments
A legszebb magyar természetfotókat felvonultató, 41 képből álló kerítéskiállítás nyílt a Várkert Bazárban. A 26 hazai természetfotós művein keresztül sokszínű módon és stílusban köszön vissza a tárlat témája, a víz. A kerítés kiállítás tematikáját a november 28-30 között megrendezésre kerülő Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 inspirálta, amelynek mottója ”A víz összeköt”, s amelyet Áder János Magyarország köztársasági elnöke, a Vízügyi Elnöki Testület tagja fővédnöksége alatt rendeznek meg. Cikkek és riportok: https://www.facebook.com/milan.radisics/videos/vb.100000050621735/1354173724594302/?type=2&theater http://hvg.hu/nagyitas/20161122_water_summit_kiallitas_vakert_bazar_nagyitas http://maimanohaz.blog.hu/2016/11/22/viz_a_legszebb_magyar_termeszetfotokon Read More
3:58-at mutatott az órám, amikor beestem a lüneni Heinz Hilpert Theater épületébe. Bűbájos néni az információs pultnál, akihez az első kérdésem csak ennyi volt: – Kérem szépen, kutya bejöhet ide? – Mekkora? – kérdi a néni. – Kicsi. Méreget a néni, néz rám, majd hirtelen ovációba fakad: Á, Te vagy az Ilona a kiskutyával és a madárral a fotón! A fesztivál több részből állt. Először egy úgynevezett „meet and greet” állófogadáson megismertük egymást, és útbaigazítást kaptunk a díjátadón való teendőinkről. Majd ezt követte a ceremónia a színházteremben. Rengetegen voltunk, több száz ember Európa különböző országaiból, természetfotósok, vendégek, sajtó és némi ráhatás után a főszervező és a tulajdonos engedélyével, Arthur, a kutyám is részt vehetett a gálán.     7. kategória: Ember és Természet. Először levetítették a magasra értékelt fotókat, aztán pici csend, várakozás, és ott volt a 2014. nyarán készített fotóm a kivetítőn, ahol a fiókáit védő hattyútól igyekeztem kutyámat védeni a Balatonban. Hatalmas nevetés a közönségtől, amit természetesnek vettem, hiszen a korábban levetített művészi fotográfiákhoz képest ez beszédesebb volt. Majd nagy taps, amikor kutyával jelentem meg a színpadon. És innentől övé lett a főszerep….. never ever was a dog on this stage – mondta a konferanszié. Bár, elmeséltem, hogy […] Read More
Egy évvel korábban Édesanyámmal mentem el a VM díjátadó ünnepségére. Nagy csodálattál néztem, hogy milyen sok jó fotós, és mennyi rendkívüli szép felvétel. Majd Anya csak ennyi mondott: – Akár a te képeid is lóghatnának itt… – Tényleg? A barátaim az élő tanuk, hogy semmi mást nem szerettem volna, csak hogy egyetlen képem legyen a falon. Csak, hogy Anyukám büszke lehessen rám. Ehhez képest még az évkönyv borítójának helyét is megkapta a rókás felvételem, és közel egy tucat fotóm került a kiállítás falára.         Read More