Üzlet és műhely
Budapest XVIII. Üllői út 678.
Nyitvatartás: H-P: 9-17, Sz: 9-13
Igény esetén más időpontban is!

+36-70 330 3975
szaboilona@szaboilona.com

Reggel felriadok, azonnal megfordulok az ágyban, keresem Viktort, de ő még mindig sehol. Bár nem vagyok aggódós típus, ezért is utálom, hogyha miattam aggódnak szeretteim, ha csak néhány órára eltűnök a világból. De azt hiszem, most valóban van miért nyugtalankodni, hiszen 12 órával ezelőtt láttam őt legutóbb. Mi történhetett? Kezdek félni a legrosszabbtól.  Mi van, ha tényleg baja esett? Úgy, ahogyan gondoltam, úszás közben megfulladt. Mostmár biztos vagyok benne, hogy megfulladt. Mivel a feltételezésem az, hogy levetkőzött, csobbant a vízben, és akkor történhetett  a baj, ezért úgy döntök, hogy elfutok 1,5 órányi távolságra, ebbe már bele kell, hogy essen, az a szakasz, ahol találkoztunk, még akkor is, ha ő tovább is futott, és ha valahol ott találom a parton a ruháit, akkor beigazolódik, hogy éjjel meghalt. Nyilván eszembe jutott az is, hogy csupán csak eltévedt, és nem találta meg a kiskunyhónkhoz vezető feljárót, de már 2 órája világos van, kvázi, ha az egész kisvárost bejárta az éj elmúltával, már akkor is régen itthon kéne lennie. Itt nagy a baj – mostmár tudom. Veszem a cipőm, hogy megkeressem a ruháit. Közben azon gondolkodom, hogyha megtalálom a holmiját, akkor először szólok a rendőrségnek, aztán felhívom az anyukáját. És mit mondok majd neki? […] Read More
Gare Routiere, azaz a buszpályaudvar felettébb lenyűgöző látványt nyújt, mert busz sehol egy darab sem. Van helyette viszont tucatnyi tragacs és még több bozót-taxi és még annál is több korhadt, üres olajos hordón ücsörgő, vagy azon doboló fekete egyén, akiket a szállingózó por néha betakar, így legalább kussban maradnak.   Hamarosan kezdetét veszi a hogyan nézzük teljesen hülyének a fehér embert viteldíj tekintetében, és az én alkudozásom, ahogyan a két véglet igyekszik közelíteni egymáshoz. Megkérdezem az egyik fószert, hogy mennyiért visz el minket Ziguinchor-ba, ami körülbelül 500 km-re fekszik délre Dakartól. 150 eurót mond, amiből huza-vona után is csak 30 eurot enged. Sebaj, ott terem egy másik sofőr, ő már elvisz 100-ért is. Aztán hirtelen egészen sokan lesznek körülöttünk, és már akad egy szimpatikus fiatal srác, aki elvinne 70-ért is. Jó lesz, fiúk – gondolom magamban, még néhány perc, és akad itt jó ajánlat. De a feketék mások az alku során, mint azt korábban az araboknál megszoktam. Az arabok összedolgoznak, egymás között megbeszélik, hogy rendben Te elviszed az útjára, de nekem jár ennyi-annyi, és az én unokatestvérem éttermében esznek… szóval valóban üzletelnek, majd megegyeznek. A feketék viszont néhány percen belül egymásnak esnek. Nem értem, hogy mi zajlik, de mintha a […] Read More
  Párizsi átszállással folytatjuk utunkat Dakarba. A repülőtéri szitu várakozásaimat egészen felülmúlja, hiszen csak 4 órát kell várni az útlevél ellenőrzésre. Így van idő hozzászokni az érzéshez, miszerint bármerre nézek, mindenhonnan csak csodálkozó, a miénknél kissé sötétebb arcszínű emberek tekintete vesz körbe. Ijesztő-e? Nem, egy cseppet sem. Mintha Tamás bátya kunyhójának történetébe csöppentünk volna bele. Érdekes. Van ezekben az emberekben valami eredeti, valami ősi, ami megfoghatatlan, de felettébb magával ragadó. Létük egyszerűséget sugall a maga jó értelmében. Sugárzik belőlük a nyugalom, a letisztult hétköznapi lét. Nem zizeg a levegő, mert senki nem idegeskedik, nem kapkod és nem siet. Néha összeakad a tekintetünk, egymásra mosolygunk, mintha a fénylő szempárokon keresztül Afrika fogadna és szívélyesen üdvözölne bennünket. Meleg van, így este is közel 30 fok. Babacar – így hívják a taxisofőrt, akit Andor szervezett nekünk – lelkesen vár a kijáratnál kezében egy hatalmas táblával: MrSAbo. Bár még nem érzem magamat egy csuda tökös krapeknak, valószínűleg ez mégis én lehetek, így üdvözöljük egymást. Végre megérkeztünk. Babacar vicces, segítőkész és roppant udvarias. Persze kedvességéhez hosszan tartó bizodalmat nem fűzök, mert a taxisofőrök a világ végén is megérik a pénzüket. Hamar a szállásunkon leszünk, amikor kinyögi, hogy dupla annyi viteldíjat szeretne kapni, mert éjszaka a […] Read More
Az élet egy drótháló, amiben nem mindegy, hogy te rángatod a szálakat – akár a sajátodét is- , vagy téged rángatnak.   Ennek szellemében 12 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy kiszállok a mókuskerékből, ha nem is örökre, de egy időre mindenképpen, és egészen gyorsan világgá mentem. Nem, nem olyan bonyolult, mint ahogyan hangzik. Sőt! Rém egyszerű. Egy döntés, ami magában foglalja, hogy elég volt a biztonságból, elég volt a kockából, a korlátokból és minden civilizált baromságból, ahol helytelen preferencia rendszerek sokasága miatt előbb-utóbb a bezárt lélek sikításra kárhoztat.   Még csak 29 éves voltam. Céget vezettem, komoly ügyekkel foglalkoztam, és soha egy perc időm nem jutott sem barátokra, sem párkapcsolatra, sem családra. Csak a szorgos munka. Aztán egy szép napon ültem a fotelomban, és belém hasított a gondolat, hogy a világ így egy cseppet sem kerek. Hiszen mit ér a siker, ha nincs kivel megosztani, pláne, ha nincs idő gyümölcsét élvezni? Így egy takaros aratás után sátrat bontottam, és elkezdtem élni az életet.   8 fantasztikus év közel 60 országban.   Hátizsákkal a hátamon csavarogtam a világban. Hol magamban, hol csapatba verődve, együtt többen a világ különböző pontjairól, vagy egy-egy igaz jó baráttal. Ezeket az élményeimet szeretném ebben a blogban […] Read More